ISMERJE MEG A KRUDY PANZIÓT

A Panzióról

Krúdy villa rövid története

A Krúdy Villa a 19. század végén épült – akárcsak a város többi híres és megmaradt villája –, elsőként Ellinger Ede, híres fotóművész nyaralójaként és panziójaként.

Az épület azért kapta meg Krúdy Gyula nevét, mert az író itt ismerkedett össze Várady-Rózsa Zsuzsával, akinek később örök hűséget fogadott. A Krúdy villa nagyon közel fekszik a Balaton partjához, amit az író annak idején nagyon imádott, így 1914-től 1919-ig Krúdy Gyula minden egyes nyarát itt töltötte, és élvezte a már akkor is változatos siófoki programok garmadáját.

Az író többször is kellemes emlékként idézte fel mások előtt a siófoki nyarakat, amelyeket Várady Gyula, Siófok fürdőtelepének akkori bérlője vendégségében élvezhette.

A villa egykoron – építtetője után – az Ellinger villa néven vált ismertté, de ma már mindenki Krúdy Gyula révén nevezi, illetve azonosítja, amelyben az írónak egy csendes kis emeleti szobát tartottak fenn, ahol nem csak nyugodtan pihenhetett, hanem alkothatott is.

Krúdy Zsuzsa, az író lánya szerint édesapja imádott a Balaton fővárosban időzni, és imádta a kérdéses villát is, ahonnan rendszeresen nagy sétákat tett a közeli mólóhoz, hogy személyesen tapasztalja meg a magyar tenger ködös hajnalait az esték lenyűgöző fényeivel, amelyeket több írásában is megörökített az utókor számára.

Krúdy Gyula a változatos siófoki programok és a hangulat mellett azért is imádta a várost, mert ide fűzte a szerelem is, hiszen 1915-ben itt ismerkedett meg élete szerelmével, Várady-Rózsa Zsuzsával, akit később feleségül vett, és élete végéig boldogan éltek együtt.

A siófoki Krúdy villa ma is panzióként üzemel, de nem csak szálláshelyként, hanem látványosságként is érdemes szemügyre venni, hogy hol töltötte életének legszebb nyarait a magyar irodalom egyik jeles alakja.